A FamilySearch minden évben további ingyenesen felfedezhető genealógiai feljegyzésekkel, valamint olyan új és az eddigieknél is jobb élményekkel áll elő, amelyek segítenek az embereknek kapcsolódni a múltbéli és a jelenlegi családjukhoz. Vessünk egy pillantást arra, hogy milyen új dolgok jelennek meg 2024-ben a FamilySearch weboldalán és alkalmazásaiban.
Genealógiai feljegyzések
A FamilySearch alkalmazottai és önkéntesei az új évben is világszerte együttműködnek levéltárosokkal és egyéb szervezetekkel azért, hogy továbbra is történeti feljegyzések képeinek millióit őrizzék meg és tegyék még szélesebb körben elérhetővé.

Ezen erőfeszítések részeként a FamilySearch különösen olyan helyeken tervez feljegyzéseket találni és azokról képeket készíteni, ahonnan még nem sok történeti feljegyzés lett közzétéve az interneten. Ilyen helynek számít például Peru és Portugália. Természetesen más országokban is folytatjuk az arra irányuló erőfeszítéseinket, hogy a feljegyzésekről képeket készítsünk, olyannyira, hogy reményeink szerint 2024-ben 75-nél is több országban – minden lakott földrészen és szigetcsoporton: Afrikában, Ázsiában, Európában, Észak-Amerikában és Óceániában is – haladást fogunk elérni a feljegyzések digitalizálásában.
Mindemellett mindig örülünk, ha segíthetünk még könnyebben elérhetővé tenni különleges és várva várt feljegyzéseket. Tavaly a FamilySearch az Ancestry és a Kanadai Nemzeti Könyvtár és Levéltár együttműködésével ingyenesen kereshetővé tette az 1931-es kanadai népszámlálás adatait. Népszámlálási gyűjteményének a kibővítése érdekében a FamilySearch.org a teljes 1921-es kanadai népszámlálást is hozzá fogja adni ehhez. Tervezzük továbbá az Afrikából származó, szájhagyomány által fennmaradt nemzedékrendek és egyéb különleges feljegyzések feldolgozásának a folytatását, valamint ezek kereshetővé tételét.
A szájhagyomány által fennmaradt nemzedékrendek vonatkozásában meg fog jelenni egy frissített keresési élmény, amely lehetővé teszi a FamilySearch által Afrika több mint 15 országában már összegyűjtött, szájhagyomány által fennmaradt nemzedékrendek egyszerű felfedezését. A felhasználók tudnak majd törzs, falu és/vagy családi név alapján keresni, és azonnal hozzáférni fényképekhez, hangfelvételekhez, valamint az interjúk során rögzített leszármazási ágakhoz.
Előrelépések a számítógép által segített indexelésben
A FamilySearch 2024-ben továbbfejleszti a számítógép által támogatott indexelési algoritmusait, hogy felismerjen és indexeljen különböző nyelveken, például olaszul, spanyolul, portugálul, illetve angolul írt feljegyzéseket. Ezek az erőfeszítések feljegyzésekről készült képek millióit fogják gyorsabban kereshetővé tenni, sokkal inkább elérhetővé teszik majd az interneten a feljegyzéseket, és számos különböző nemzetiségű embernek segítenek még több mindent megtudni az őseiről.
Teljes szöveges keresés
Ehhez kapcsolódóan a FamilySearch a mesterséges intelligencia által működtetett korszerű kézírás-felismerő technológiáját még inkább kihasználva fejleszti a feljegyzésekben történő keresés élményét. Megpróbáljuk indexelni a feljegyzések legfontosabb részleteit, hogy segítsünk rátalálni az őseidre. Bizonyos feljegyzésekhez teljes szöveges keresést adva hozzá azon leszünk, hogy 2024-ben még hatékonyabbá tegyük a keresésedet.

Új élmények önkénteseknek
A FamilySearch.org Csatlakozz része kap néhány új, önkénteseknek felkínált élményt, hogy lehetővé tegye számukra az egyszerűbb segítségnyújtást a számítógép által támogatott indexelés átnézésében.
Az elmúlt évek fejlesztései lehetővé tették az önkéntesek számára, hogy menet közben segítsenek átnézni indexelt neveket, és a saját érdeklődési körüknek megfelelő feljegyzéseken dolgozzanak. 2024-ben a Csatlakozz frissítései olyan lehetőségeket is magukban foglalnak, amelyek lehetővé teszik a kutatók számára a feljegyzésen szereplő összes mező egyszerűbb és mobilbarátabb átnézését. (Nézd meg itt, hogy az elmúlt évek során miként segítettek másoknak az önkéntesként tett erőfeszítéseid!)
További digitális könyvek
A FamilySearch 2024-ben további hozzájáruló szervezetekkel bővül, ami folyamatosan növelni fogja az ingyenes Digitális könyvtárában megjelenő digitális kiadványok számát. Idetartoznak a genealógiai könyvek, családtörténetek, helytörténetek, térképek, évkönyvek és egyebek.

Jobb megosztási lehetőségek családi csoportok számára
A FamilySearch Családfája kiterjedt együttműködésre építő családfa, ahol bárkinek a rokonai – köztük unokatestvérek, szülők, nagyszülők stb. – összedolgozhatnak az őseik dokumentálása céljából. A személyiségi jogok védelme érdekében a Családfa korlátozza az élő rokonokról rögzített adatok láthatóságát.
Idén a családi csoportok új frissítései a FamilySearchön lehetővé teszik a felhasználók számára élő rokonokra vonatkozó adatok megosztását a csoporton belül, hogy a családtagoknak ne kelljen újra beírniuk közös élő rokonokra vonatkozó adatokat. Hamarosan részletekkel is előállunk, de a fényképek megosztása és a családi emlékek, valamint az élő családtagokra vonatkozó részletek közös feljegyzése sokkal könnyebb lesz ezzel az új frissítéssel.

Februárban sor kerül a világ legnagyobb genealógiai konferenciájára
Február 29-től visszatér a FamilySearch népszerű rendezvénye, a RootsTech; a rendezvény idei mottója az Emlékezz. 2024. február 29. – március 2. között a világ legnagyobb online családfelfedezési konferenciája világszerte látogatható lesz az interneten, a Utah állambeli Salt Lake Cityben pedig személyesen, és 27 nyelven 700-nál is több képzést kínál. Az online RootsTech résztvevőinek az élményét egy új, interaktív csevegési funkció gazdagítja.
A RootsTech csodás lehetőséget kínál új családi felfedezésekre, a családfád bővítésére vonatkozó hasznos tippek elsajátítására, újonnan fejlesztett termékek és szolgáltatások kipróbálására, valamint arra, hogy csodálatos előadásokból és beszélőktől meríts ihletet. Az online rendezvény világszerte több millió résztvevőt vonz majd, és már ezrek regisztráltak a személyes részvételhez. Az online rendezvény ingyenes, a zsúfolásig megtelt Salt Palace Convention Center 3 napos eseményén pedig a személyes részvétel ára mindössze 109 USD. Tudj meg többet vagy regisztrálj már most a RootsTech.org oldalán.

Új frissítések tesztelésével legyél részese a FamilySearch jövőjének
A FamilySearch alig várja, hogy visszajelzéseket kapjon a felhasználóitól az oldalt és azt illetően, hogy mi működik jól és min lehet javítani. Terveink szerint 2024-ben lesz egy annak szentelt hely, ahol a felhasználók segíthetnek tesztelni bizonyos frissítéseket, még azok fejlesztése közben. További tudnivalókért ennek a megjelenéséről tartsd szemmel a blogot.
Izgalmas új év – ne felejts el felkeresni minket!
Annak a fényében, amit a 2024-es év tartogat a FamilySearchnél, reméljük, gyakran fel fogsz keresni minket. A FamilySearch-blog rendszeresen közzétesz frissítéseket, hogy segítsen értesülnöd új funkciók megjelenéséről. A tájékozódáshoz látogass el az Újdonságok a FamilySearchnél részhez, vagy iratkozz fel frissítésekre.
A FamilySearch jelenlegi funkcióinak a használatára is szánj annyi időt, amennyit csak szeretnél. Íme néhány gyorshivatkozás, amelyek segítenek neked felfedezni a családodat és az őseidet. Ezek már most ingyenesen rendelkezésre állnak.
A FamilySearchnél törődünk azzal, hogy összekapcsoljunk téged a családoddal, valamint ingyenesen biztosítunk szórakoztató felfedezési élményeket és családtörténeti szolgáltatásokat. Miért? Mert becsben tartjuk a családokat, és hisszük, hogy a nemzedékek összekapcsolása képes jobbá tenni az életünket most és mindörökké. Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza által finanszírozott nonprofit szervezet vagyunk. Ha szeretnél többet megtudni a hitelveinkről, kattints ide.
null