Maribel Medina már több mint 10 éve szolgál családtörténeti tanácsadóként az egyházközségében a kaliforniai San Diegóban. Volt egy időszak, amikor igencsak lelombozódott az elhívásában, aztán viszont egy sugalmazást követve az egyházközségében lévő idős nővérek felé fordult. Ekkor első kézből tapasztalta meg, hogyan emelheti fel a magányos embereket és lelkesíthet másokat is – akár egy egész egyházközséget –, az egyénről egyénre végzett közös munka.
Sugalmazás nyomán középpontban az idősek
Maribel egyházközségét pont előtte vonták össze egy másikkal, és úgy tűnt, hogy mindenki túl elfoglalt az ősei felkutatásához és megismeréséhez. Miután átgondolta, hogy mivel segíthetne az egyházközség tagjainak jobban belefolyni a családtörténetük kutatásába, az az erőteljes érzése támadt, hogy az egyházközség szépkorú tagjainak kell segítenie. Sokukat korlátoztak különféle körülmények abban, hogy minden héten eljussanak istentiszteletre. Maribel úgy döntött, hogy kezdésnek mindössze néhány idősebb nővért látogat meg. Azt tervezte, hogy megkéri őket, hadd készítsen velük interjút, segít létrehozni nekik a saját FamilySearch-fiókjukat, valamint segít nekik kutatni a családjukat.
A nővéreknek feltett egyszerű kérdések történetek és adatok özönét eredményezték. Bár Maribel eleinte csak a neveket, dátumokat, helyeket és a hasonló részleteket akarta kiszűrni, végül türelmesen meghallgatta és feljegyezte az elmesélt történeteket is. Az idős nővérek meglepően jól emlékeztek az olyan dolgokra, mint a testvérek, szülők, nagyszülők, nagybácsik és nagynénik születésnapja. Még azoknak is jót tett az emlékeikről folytatott beszélgetés, akik először nem tudták felidézni a részleteket. Később közülük többen is felhívták további adatokkal, miután ez az első kutakodás az emlékeik között idővel segített nekik több mindent felidézni.
Felülkerekedni a kihívásokon
Amikor Maribel már érdemben kezdett haladni ezekkel az egyháztagokkal és a családtörténetük feljegyzésével, kitört a Covid19-világjárvány. Bár akkoriban bizonytalan idők jártak, ez nem akadályozta meg őt abban, hogy segítsen nekik felépíteni a családfájukat. Maribel megjegyezte, hogy bár voltak olyan idős egyháztagok, akik nem értettek bizonyos technikai dolgokhoz – például nem tudtak megnyitni egy PDF-et –, telefonálni azért ők is tudtak. Voltak olyanok, akiknek nem volt otthon internetük vagy számítógépük, vagy éppenséggel az olvasással álltak hadilábon. Mások viszont meg tudták osztani a képernyőjüket, képesek voltak fényképeket készíteni vagy akár ennél többhöz is értettek.
Függetlenül attól, hogy miként érte el őket, Maribel továbbra is tartotta a kapcsolatot az egyházközség idősebb tagjaival. Gyűjtötte az adatokat, majd egyszerű kutatásokat végzett – például születési és házassági anyakönyvi bejegyzéseket és egyebeket talált – számukra. Azokhoz az egyháztagokhoz, akiknek nem volt lehetőségük arra, hogy online nézzék meg a feljegyzéseket, Maribel személyesen dobta be ezeket, vagy elpostázta nekik, hogy saját maguk fedezhessék fel a bennük szereplő adatokat.
Valami, ami mélyen megérintette az embereket és a családjukat
Maribel ezt mondta: „Nekem jutott a keresés, de nekik a megtalálás és a felfedezés, amit imádtak.” Ezek az egyháztagok annyira fellelkesedtek mindattól, amit a feljegyzésekből megtudtak, hogy a gyermekeiknek is meséltek ezekről. Aztán a gyermekeik és az unokáik is elkezdtek becsatlakozni a hívásokba, hogy meghallgassák a családi történeteket.
A hatás olykor még ennél is sokkal személyesebbnek bizonyult. Az egyik idős nővér a családja múltja miatt soha nem kutatta az őseit. Házasságon kívül született, édesapjának pedig ezzel egy időben már volt családja és gyermekei. Miután már egy ideje együtt dolgozott Maribellel, ez a nővér úgy döntött, hogy további részleteket mesél a szüleiről. Maribel ezáltal többet tudott kideríteni számára az apja és az anyja történetét illetően. Ez a nővér jobban megértette szülei akkori döntéseit, ami segítette a gyógyulását. Elmondta Maribelnek, mennyire hálás azért, hogy a szülei ezáltal ismét az élete részévé váltak, és rájött, hogy nem hibáztathatja magát a szülei döntéseiért. Elkezdett hinni abban, hogy ő is végtelenül értékes, és elengedte azt a szégyent, amelyet éveken át hordozott.
Egy fiatalabb, Guatemalából érkezett nővér, aki szintén az egyházközség tagja volt, maga is szeretett volna családtörténettel foglalkozni, ezért elkezdett Maribellel kutatni. Nekiállt összerakni a családfáját, de ő maga csak kereszteléseket végezhetett a helyettes általi szertartások közül, a többi szertartást pedig átadta az egyházközség tagjainak, hogy ők végezzék el azokat a templomban. Ahogy alakult a családfája, megtalálta a dédnagymamája adatait, és erősen azt érezte, hogy neki kell elvégeznie érte az összes szertartást. Elkezdett dolgozni azon, hogy megkapja a templomi ajánlását, és így megtehesse ezt. Ennek köszönhetően aztán a férjéhez és a gyermekeihez is hozzápecsételhették. Maribel azt mondta, hogy nagyon különleges volt látni ezt a megtérési folyamatot, amely családtörténeti kutatásokból fakadt.
Egyenként jött a segítség, de sokakat megérintett
Az egyik nő azok közül, akinek Maribel segített, Catalina Gomez, egy idősotthonban él. Catalina ottani barátai is lelkesen végighallgatták a hívásokat, és megkérdezték, hogy ők is megoszthatnák-e a történetüket, illetve kaphatnának-e segítséget a családtörténetük kutatásához. Maribel szavaival: „Ezeknek az egyháztagoknak nemcsak a családját sikerült egyesíteni, hanem a közvetlen barátaikat is. Összejöttek, hogy meséljenek egymásnak és tanuljanak egymástól. Ez gyönyörű volt!”
Miután a Maribellel kutató egyik nővér ráeszmélt, hogy őt is a szüleihez lehet pecsételni a templomban, az egyházközség több tagja is lelkesen várta, hogy vele tarthasson a templomba – miközben sokakban tudatosult, hogy őket magukat is hozzá lehet pecsételni a szüleikhez vagy más rokonaikhoz.
Az egyházközség idősebb tagjai elkezdték istentiszteleten is megosztani a bizonyságukat, köztük egyszerű történeteket az őseikről és arról, hogy mit éreztek a családtörténetük kutatásakor. Ez arra ihlette az egyházközség más tagjait, hogy ők is többet akarjanak kideríteni, így aztán már nemcsak a szépkorú egyháztagok kezdtek segítséget kérni az egyházközségi családtörténeti tanácsadóktól.
Maribel a másokkal végzett munkáján keresztül még a saját kutatásaiban is tovább tudott lépni ott, ahol korábban elakadt. Miközben éppen egy másik nőnek, Sandra Coronának segített, felfedezte, hogy mindkettejük ősei ugyanabból a mexikói városból származnak. Ezt a felfedezést egy olyan, a saját családi vonalához kapcsolódó házassági anyakönyvi kivonat alapján tette, amelyen Sandra ősei tanúként voltak feltüntetve. Maribel és Sandra nagyon örült ennek. „A két család kapcsolata átível az időn, nemzedékeken, országokon és még vallásokon is – fogalmazott Maribel. – Egy másik országban bukkantam [Sandrára], más nyelvet beszélünk és más hiten vagyunk, mint az őseink, de nemzedékeken át megmaradt [a családjaink kapcsolódása]. Ezt egyszerűen imádom!”
Megtalálni azt az egyet, akinek segíthetünk
Maribel a következőképpen vélekedik a munkájáról: „Tisztában vagyok vele, hogy sok egyháztag tudja, hogy a genealógia fontos a vallásunk és a szabadítás terve szempontjából, de nincsenek meg az ahhoz szükséges eszközeik vagy forrásaik, hogy önállóan kutassanak. Ezért döntöttem úgy, hogy felkarom őket, mert van idejük, szeretnek történeteket megosztani, és tudják, hogy ez a munka fontos… Elérhetővé teszem számukra ezt, hogy élvezhessék ennek a munkának az áldásait.”
Maribel azt is elmondta, hogy úgy érzi, így kell működnie az evangéliumnak. A szolgálathoz körül kell néznünk, és „meg kell látnunk, hogy milyen szükségletek vannak, illetve mit tehetünk azért, hogy segítsünk enyhíteni ezeket”.
Russell M. Nelson elnök a következőket mondta: „Mily gyönyörű példát mutatott nekünk a Szabadító: már azáltal is, ha mindegyikünk csupán egy embernek nyújt szolgálattételt a saját környezetében, el tudjuk terjeszteni Jézus Krisztus szeretetét az egész világon!”
Ahogy Maribel is megtalálta a módját, hogy egyenként felkarolja az embereket az egyházközségében, és szolgálattételt nyújtson nekik, mi is mindannyian oda tudunk fordulni mások felé, hogy ráleljünk arra az egyre, aki már egy ideje elfeledettnek vagy elveszettnek érzi magát. Egyenként haladva, addig nyújtózkodva, ameddig a takarónk ér, segíthetünk neki abban, hogy elmélyítse a kapcsolatát a családjával, és megtalálja önmagát, miközben Jézus Krisztus szeretetét terjesztjük.
A FamilySearchnél törődünk azzal, hogy összekapcsoljunk téged a családoddal, valamint ingyenesen biztosítunk szórakoztató felfedezési élményeket és családtörténeti szolgáltatásokat. Miért? Mert becsben tartjuk a családokat, és hisszük, hogy a nemzedékek összekapcsolása képes jobbá tenni az életünket most és mindörökké. Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza által finanszírozott nonprofit szervezet vagyunk. Ha szeretnél többet megtudni a hitelveinkről, kattints ide.
