Kristin Chenoweth hangja szárnyalt a RootsTech 2024-en

Kristin Chenoweth énekel a RootsTech 2024-en

A RootsTech 2024 utolsó kiemelt előadója Kristin Chenoweth világhírű színész és zenész volt. Március 2-án, szombaton állt a nagyszínpadra, és feledhetetlen előadást tartott, valamint rendkívüli dalokat adott elő a RootsTech közönségének. Egy olyan részét is megosztotta az egyedi történetének, amelyet saját elmondása szerint ritkán fecseg ki.

A RootsTech közönségét kezdettől fogva elbűvölte az, ahogyan látványosan színpadra lépett és szenvedélyesen elénekelte a Somewhere Over the Rainbow feldolgozását. Az Óz, a nagy varázslóból vett dalt Kristin gyakran énekelgette gyermekként. Álomba is énekléssel ringatta magát. A szülei így vették észre, milyen érzéke van a zenéhez.

Kristin fiatalkorában elment az egyházi kórusa meghallgatására. Bár ez a baptista gyülekezet felnőtt kórusa volt, Kristinnek ez nem állhatta útját. A Four Feet Eleven című dalt adta elő, amelynek egy darabkáját most a színpadon is elénekelte a közönségnek. A kórust lenyűgözte a tehetsége és a koraérett személyisége, így hát kapott egy szólót a következő előadásukban.

Kristin aztán elmesélt egy arról szóló történetet, amikor fiatal serdülőként elment a nyári bibliaiskolába. Érezte, amint Isten „kéznyomot” hagy a szívén, azt mondva neki, hogy az a rendeltetése, hogy misszionárius legyen. Bár ez sok áldozattal járó dolognak hangzott, ő hajlandó volt oda menni, ahová csak elhívják.

„Azt akartam, hogy rajtam keresztül Istent lássák az emberek” – mondta Kristin.

Kristin természetesen a Broadwayen kötött ki, valamint a világ számos színpadán, amiről aztán kiderült, hogy oly módon teljesíti be a misszionáriusi elhívását, amire azelőtt soha nem gondolt volna. Kristin elismerte, hogy a szórakoztatóiparban nem sokan vannak, akik hasonlítanak hozzá, és hogy az a célja, hogy az Istenbe vetett hite által építő hatást fejtsen ki a saját köreiben.

Kristin Chenoweth kiemelt előadása a RootsTech 2024-en

E meglátások után előadta a Wicked című film For Good dalát, amelynek a duettjében csatlakozott hozzá az őt kísérő Mary Mitchell Campbell. Kristin az ének témájához kapcsolódóan beszélt a megbocsátás fontosságáról.

A története során azt is elmondta, milyen volt a Chenoweth háztartásban nevelkedni, és milyen családi hatások voltak jelentősek az életében.

Kristint nem sokkal a születése után fogadta örökbe Junie és Jerry Chenoweth, és az Oklahoma állambeli Broken Arrow településen nevelkedett. Egy testvére van – a bátyja, Mark –, és a négytagú család szoros köteléket alkotó egység volt. „Azt mondják, hogy öröklés vagy környezet, de nálam ez öröklés és környezet volt.”

Kristin elmondása szerint „a közösségben, a családban, a hitben és a buzdításban” gyökerező, „piszok jó” gyermekkora volt.

Azt is elmesélte, hogy az önbecsülése abból ered, ahogyan felnevelték: „Az önbecsülés a gyermeknek adható legjobb ajándék, és ők ezt adták meg nekem… Hálát adok Istennek azért, hogy őket kaptam szüleimnek.”

Kristin a felnőttkorba érve egyre erősebb késztetést érzett arra, hogy menjen, és keresse meg a vér szerinti édesanyját.

2009-ben Oprah Winfrey meghívta Kristint, hogy élő televíziós adásban találkozzon az édesanyjával, de Kristin tiszteletteljesen visszautasította a meghívást, mert inkább nem a nyilvánosság előtt szeretett volna találkozni vele.

A „lokátor” néven ismert Troy Dunne addigra már hozzákezdett Oprah segítőjeként Kristin édesanyjának a felkutatásához, és úgy érezte, Isten azt szeretné, ha végigvinné a megkezdett munkát. Felvette hát a kapcsolatot Kristinnel, és az ő engedélyével létrehozta ezt a találkozót.

Kristin 2012. december 12-én találkozott a vér szerinti édesanyjával, Lynnel, és szoros kapcsolatot alakítottak ki egymással. Kristin és Lynn felfedezték, hogy kétségbevonhatatlanul kapcsolódnak egymáshoz, méghozzá oly módokon, amire nem is gondoltak volna.

Kristin elmondta, hogy gyermekkorában a születésnapján mindig elvonult egy szobába, és különleges üzenetet küldött Istennek, akit arra kért, hogy mondja el édesanyjának, hogy jó élete van és boldog. Kristin csak az édesanyjával való találkozása után tudta meg, hogy Lynn is ugyanezt tette: a menny közvetítésével minden évben Kristin születésnapján szeretetet küldött neki.

Kristin Chenoweth történeteket mesél az előadásában a RootsTech 2024-en

Sajnos Kristin és Lynn kapcsolata túlságosan korán véget ért, amikor Lynn 2023 augusztusában elhunyt. „Mindennap érzem őt” – mondta Kristin elcsukló hangon. 11 éven át tartó szoros kapcsolatuk nagyon fontos része volt Kristin életének.

A 6000 főt számláló közönség előtt Kristin az örökbefogadásának egy olyan vonatkozását is szóba hozta, amelyről saját elmondása szerint nem sokszor beszél.

Kifejtette, hogy érzése szerint 3 anyja van: a vér szerinti édesanyja, az örökbefogadó anyja, valamint egy harmadik nő, aki más szempontból volt döntő fontosságú a történetében. Ez a harmadik nő az, akit eredetileg Kristin örökbefogadójának szántak.

A sors fintoraként egy héttel Kristin megszületése előtt ez a hölgy megtudta, hogy terhes, és úgy érezte, hogy másik családnak kellene lehetőséget adni a gyermek örökbefogadására. Ez a döntés vezetett el oda, hogy Junie és Jerry Chenoweth fogadta örökbe Kristint, és Kristin úgy gondolja, hogy ezért hatalmas hálával tartozik ennek a hölgynek.

Kristin azt is elmesélte a RootsTech közönségének, hogy miként találkozott és kötött házasságot a férjével, aki Josh Bryant.

Josht attól a pillanattól fogva jóképűnek gondolta, hogy meglátta. Miután pár évig barátok voltak, Josh elmondta Kristinnek, hogy szeretne udvarolni neki. Bár Kristin ezt eredetileg régimódinak gondolta, elbűvölte őt ez a megközelítésmód.

Kristin és Josh számára a keresztény hitük és a zene szeretete is kapcsolódási pontot jelentett. Szeretnek együtt előadni, legyen az a saját otthonukban vagy közönség előtt. Josh gitározik, Kristin pedig természetesen énekel.

Kristin Chenoweth énekel a RootsTech 2024-en

Kristin ezt követőn elénekelte a My Fair Lady Ma éjjel táncolnék című dalát. Úgy tűnt, hogy a dal romantikus pillanataiban Kristin tekintete és az első sorban ülő Josh tekintete összekapcsolódott. Aztán az utolsó hang kiéneklése előtt a közönséget ugratva megkérdezte: „Megcsináljam?” – és a biztatásukkal tökéletesen kiénekelte a magas C-t.

Tudta, hogy a RootsTech 2024 közönsége benne lesz ebben. „Ez a közönség délelőtt 11:15-kor is értékelni tudja a magas C-t” – mondta mosolyogva.

Az interjú végéhez közeledve a beszélgetés annak a fontosságára terelődött, hogy emlékezetes örökséget hagyjunk magunk után. Kristin számára a művészetek terén betöltött szerepe az öröksége nagy részét képezi, bár a munkájához az örökbefogadási jótékonykodástól a nők hivatásos pályafutásban való támogatásáig sok mindent magában foglal.

A szülővárosa abban a megtiszteltetésben részesítette, hogy színházat neveztek el róla, ami annyira meghatotta, hogy eldöntötte: visszaad valamit a közösségnek. Belegondolt, hogy neki mi jött volna jól fiatalkorában, így hát létrehozta a Kristin Chenoweth Broadway képzőtábort, hogy az oklahomai Broken Arrow fiataljai alkotó és építő módon vezethessék le a művészeti energiáikat.

Az utolsó dalt, I Was Here címmel, olyasvalaki félreérthetetlen szenvedélyével énekelte el, aki minden szót komolyan gondol. A Victoria Shaw által írt és Lady Antebellum által híressé tett I Was Here arról szól, hogy jó hatást gyakoroljunk a világban mindazzal, amire csak a tehetségünk és a lelkesedésünk késztet minket.

A dal refrénje mindenki számára tökéletesen átérezhető összegzés volt a RootsTechen, emlékeztetőként arra, hogy miért gyűltünk itt össze. A refrén a változtatásról l szól, – hogy olyasvalamit tegyünk a kapott időnkkel, ami számít, és ami nyomot hagy azokon az embereken, akikkel kapcsolatba kerülünk az életben.

Ez a dal tökéletes befejezése volt a RootsTech 2024-nek, amelynek a jelmondata az Emlékezz volt. Nem csupán azért vagyunk itt, hogy emlékezzünk az előttünk járó őseinkre, hanem azért is, hogy belegondoljunk, mit szeretnénk: ránk hogyan emlékezzenek majd? Hogyan érzik majd az utódaink azt, hogy kapcsolódnak hozzánk? Milyen emlékezetes örökséget hagyunk majd magunk után?

Kristin arról szóló története, ahogyan a sors egy csodálatos örökbe fogadó családhoz vezette, ahogyan kapcsolatot épített a vér szerinti édesanyjával, és rátalált a valódi elhívására keresztény sztárként a szórakoztatóiparban, minden bizonnyal olyan lélekemelő történet, amelyre éveken át emlékezni fog a RootsTech 2024 közönsége.


Mi az a RootsTech?

A RootsTech a családtörténettel kapcsolatos tanulás, ihlet és ismerkedés helye. A FamilySearch tartja fenn, illetve más vezető családtörténeti szervezetek is támogatják, így több száz szakértői tanfolyammal, tippeket és trükköket bemutató videóval, valamint lélekemelő történettel rendelkezünk, amelyek oly módon segíthetnek neked a családtörténeti élményeidben, ahogyan ezelőtt még soha. Látogasd meg az igény szerint elérhető oktatókönyvtárunkat, vagy ütemezd be, hogy csatlakozol hozzánk a következő virtuális vagy személyes konferenciai rendezvényünkön.

Címkék
A szerzőről